Mérai Katalin és párja már lézerszemű!

2016. 11. 22.

Mérai Katalin színésznő és párja már lézerszemű,nem hordanak többé szemüveget.

Mérai Katalin színésznő és párja már lézerszemű,nem hordanak többé szemüveget.

Mérai Katalin színész és párja sokáig gondolkoztak azon, hogy vállalják-e a lézeres szemműtétet. Az előzetes vizsgálat során kiderült, hogy mind a ketten alkalmasak a Z FEMTO 7D lézerkezelésre. Ezután már csak az volt a kérdés, hogy mikor feküdjenek a műtőágyra.

„Fiatalabb koromban azzal kísérleteztem, hogy tornásztattam a szemeimet, hátha az meghozza a javulást,ám ahogy múlt az idő, tovább romlott a látásom – meséli.- Segítség nélkül se közelre, se távolra nem láttam jól, és már négy dioptriás szemüvegre volt szükségem.”

A színésznő kezdetben márkás kereteket választott magának, merthogy az a divatos. „De nem lettem tőle több, és nem is néztek rám másként az emberek. Persze rendszeresen el is hagytam a drága szemüvegeimet, vagy eltörtem őket, és újabbakat kellett venni. Így járt a párom is. Éppen ezért az utolsó években már olcsóbb keretekre váltottunk, de az is jelentős összeg volt. Ráadásul a színházban és a kamerák előtt kontaktlencsét kellett viselnem… Összességében vizsgálatokra, keretekre, lencsékre több százezer forintot költöttünk már el. Sokkal-sokkal többet, mint amennyibe végül kettőnk lézeres szemműtétje került.”

Kata a Facebook oldalán osztotta meg rajongóival, hogy miben is zavarta a szemüveg viselése:

„TITEKET NEM ZAVAR ?

mert én rosszul vagyok tőle

1. ha BELÉPEK a hidegről melegre

2. ha a SÜTŐBŐL kicsapó GŐZ ELVAKÍT

3. ha reggel SZEMÜVEG KELL a MÁSIK szemüveg MEGTALÁLÁSÁHOZ

4. ha a SZEMPILLÁMAT csiki-csukiba kell KIFESTENEM, aztán lesz, AMILYEN lesz

5. ha a KONTAKTLENCSÉM elszakad és VAKON KELL léteznem, mert vannak helyzetek amikor nem vehetek szemüveget

6. ha MEGJEGYZÉST TESZNEK az orrnyergemen látszódó szemüvegnyomra

7. ha PUSZIT ADOK valakinek, aki szintén szemüveges és összekoccan a keret

8. ha ELTÖRIK, ELVESZIK, ELFÁRAD A SZEMÜVEGKERET és újabb vagyonokat kell költenem, hogy CSAK LÁTHASSAK

9. HA …………………..stb.stb.stb

A vizsgálat után Dr. Nagymihály Attilával egyeztették a műtét időpontját.

„A látásjavítás teljesen rendben ment, Kata párja sokkal kevésbé izgult, mint Kata. Párja támogatta, pedig neki is aznap volt a lézerkezelése.” – emlékszik vissza Dr. Nagymihály Attila intézetvezető főorvos. „Most már tudom, nem kellett volna félnem a műtét előtt, én mégis kértem egy nyugtatót – árulja el a színésznő a Story magazinnak- Elmosolyodtak, de kaptam. Az egész procedúra körülbelül negyed óra volt, ebből 14 perc a lélekmasszázs és egyetlen perc a tényleges beavatkozás. Így hát a nyugtató csak akkor hatott, amikor már hazaértünk…”.

A műtét után már 3-4 nappal a színésznő már munkába is tudott állni. „Bár Kata látása már másnap tökéletes volt, köszönhetően a legmodernebb FEMTO lézeres technológiának, a sminkeléssel neki is fel kellett hagyni a műtét utáni 1 hétben. Éppen ezért pár nap pihenőt javasoltunk nekik.”– mondja Dr. Nagymihály Attila, intézetvezető főorvos.

A műtétet követő kontroll vizsgálaton megkérdezzük Katát, hogy miben változott az élete így,hogy már többet nem kell szemüveget hordania! „Azóta is ámulok, hogy mindent milyen tisztán látok, sokkal élesebben , mint a műtét előtt az ilyen-olyan lencséken át. Kényelmesebbé is vált az életünk, úgyhogy nem bántuk meg a döntést. Egyedül azt, hogy nem korábban vállalkoztunk a beavatkozásra.”A már szükségtelenné vált szemüvegeket Mérai Kata és párja is jótékony célra ajánlották fel. A Budai Szemészeti Központban az arra rászorulóknak juttatjuk el a már nem használt szemüvegeket.