Simonné Szabó Anita
Vélemény:
Azon is elgondolkodtam utólag, hogy mitől féltem? Ma már tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna megcsináltatnom, hamarabb visszanyerhettem volna a „szabadságom”.

Hol is kezdjem?. Talán a legelején, így azt hiszem mindenki megérti majd az én történetem.

Általános iskolás koromban lettem szemüveges, negyedik osztályban. Persze soha nem szerettem, sőt szégyelltem is, így titkoltam. Hamar lebuktam, mert a matek tanárom észrevette, hogy nem azokat a számokat írom le dolgozatkor az írásvetítőről mint ami ott van. Első padba ültettek, és kénytelen voltam használni…

Középiskolában sosem használtam, nem is igazán zavart, mert ott már nem írtak a táblára, inkább csak diktálás volt. Igazából nem zavart nagyon, pedig itt már ha jól emlékszem olyan -0,5 rossz volt a szemem.

Jóval később kezdett igazán zavarni, amikor terhes lettem, és észrevehetően tovább romlott a szemem. Miután itt már felnőttként túl voltam azon, hogy nem szeretném használni, így megcsináltattam az első szemüvegemet, amit konkrétan használtam is. Ez -2,25 , és -2,5 volt. Emlékszem sokat gondolkodtam azon, hogy majd egyszer megyek a gyerekért az oviba, és hogy nem fogom látni, meg hogy majd mást akarnék haza hozni…tudom butaság, de egyértelmű volt hogy szükségem van rá.

Ez után folyamatosan használtam. Mindig voltak olyan helyzetek amikor zavart az hogy szemüvegem van, de nem is gondoltam a műtétre, mindig elvetettem. Féltem, és nem bíztam a műtétben, a legrosszabbat is elképzeltem, hogy persze pont nálam fog elromlani, és mi lesz ha nem látok majd?.

Hogy milyen helyzetek voltak? Mozi, mikor 3D szemüveget feltettem a meglévő szemüvegre, nem volt jó. Aztán amikor uszodába mentünk, és folyton a gyerekeknek papoltam, vigyázz, ne fröcsköld le a szemüvegemet, nem tudtam felhőtlenül játszani a gyerekekkel. Emlékszem, imádtam napszemüveget használni azelőtt, erről is le kellett mondanom.

Mikor már több mint 15 éve szemüveges voltam, így maga a szemüveg használata nem zavart, sőt akár aludtam is benne. Le kell szögeznem, hogy itt már -4,5 rossz volt a szemem, így soha nem voltam szemüveg nélkül.

Az első gondolat a műtétre akkor merült fel bennem, amikor elmentünk a családdal egy karácsonyi utazásra. Olyan helyre mentünk, ahol remek fürdési lehetőség volt csúszdákkal, szauna…Persze mindenki csúszott a csúszdán, csak én nem tudtam, mert szemüvegbe nem lehetett, és persze a medencébe érkezéskor leesett volna a fejemről. Hogy ezt is megoldjuk valahogyan, megbeszéltük a párommal a medencében, hogy kimegyek, leteszem a szemüveget, és visszamegyek, ők meg a medence szélén várnak majd, így együtt le tudunk csúszni. Akinek rossz a szeme, az tudja hogy milyen, és hogy mit látni a szemüveg nélkül? Én konkrétan csak homályos foltokat láttam, és az arcokat nem tudtam kivenni, nem láttam messze. A szemüveg letétele után a medence szélén ácsorogtam, és vártam hogy „jöjjenek értem”, de ők annyira játszottak, hogy elfeledkeztek rólam. Álltam, nézelődtem, és vártam. Persze pár perc után, miután zavart hogy nem látok, visszamentem érte…

Tavaly kezdtük el tervezni az esküvőnket. Nagyon vártam, mert végre 17 év után összekötjük az életünket. Sokat jelentett nekem az esküvő, hiszen életemben először férjhez megyek. Az egyik kolléganőm vetette fel még november körül, hogy megy egy olyan vizsgálatra ahol megnézik neki hogy műthető e a szeme. Persze kíváncsi voltam, de még mindig féltem tőle. Amit tudtam, hogy tavaszra az esküvőnkre mindenképpen új szemüveg fog kelleni, mert már régi volt, és karcos is az üveg. Eljátszottam a gondolattal, hogy milyen lenne szemüveg nélkül?. Még itthon is beszélgettünk, és kérdeztem a párom, hogy mit szólna hozzá, és hogy nem e lenne fura…

Persze miután már motoszkált a fejemben a gondolat, nézegettem az internetet, és olvasgattam róla. Azt is el kell, hogy mondjam, hogy az 500.000ft igen csak mellbevágott elsőre. Miután böngésztem az internetet találtam rá egy decemberi 50%-os kuponra, aminek igen csak megörültem. Miután tudtam hogy mi baja van a szememnek, azon kívül hogy rossz, elkezdtem számolgatni. Vékonyított, karcmentes, cilinderes, új szemüveg keret, ami pluszba jött rá, hogy fényre sötétedő volt, de gyorsan eljutottam a 100.000 feletti összeghez, és akkor még válogatok a keretek között, hogy melyiket engedhetem meg magamnak.

Megbeszéltük itthon, hogy kérek egy időpontot, a kuponos lehetőségre jelentkezek, aztán meglátjuk hogy műthető e a szemem vagy sem. Ezzel még nem kötelezem magam semmire, még mindig dönthetek úgy hogy nem műttettem meg.

A vizsgálat napján nagyon izgultam, annak ellenére, hogy néztem videókat is róla. Mai napig emlékszem az első benyomásra amikor beléptem. Kedvesen fogadtak a recepción, akire azóta is jó visszagondolni. Sokan vártak, de olyan gyorsan és rutinosan haladt, hogy meglepődtem rajta. Egyik vizsgáló, másik, rengeteg modern gép, mindenki kedves volt, akár melyik orvossal volt éppen vizsgálat. Még ezembe is jutott, milyen jó lenne, ha az sztk alapú rendelésen is ilyen kedvesek lennének. Arra már nem emlékszem, hogy mennyi idő alatt végeztem, és kiderült, hogy műthető a szemem. Pár kérdés felmerült bennem, amik lehet hogy laikusak, és butának tűnhettek, de jó érzés volt hogy nem kezeltek le, és minden bugyuta kérdésemre választ kaptam. Aztán feltették a nagy kérdést, hogy akkor keressünk e időpontot a műtétre. Fontos volt, hogy az esküvőnk dátuma június volt, és hogy a műtét után nem sminkelhetek. Megpróbáltuk azt a dátumot megkeresni, ami még jó lehet akkor is, ha véletlenül el kell halasztani valamiért. Így lett az én lézeres nagy napom a 04.19.

Itt már nem volt visszaút. Sokat nem volt időm töprengeni a tavasz folyamán a műtéten, mert annyi dolog volt az esküvő körül. Persze izgultam ahogy közeledtünk az áprilishoz, de már inkább vártam a napot hogy túl legyek rajta, és hogy milyen lesz? Tényleg azonnal látni fogok?

Elérkezett az én napom, 9 órára volt időpontom. Direkt úgy kértem, hogy a gyerekeket el tudjuk vinni még iskolába. Tőlünk az út olyan másfél órás Pestre. Azt hittem, hogy sokkal jobban fogok izgulni, még magamon is meglepődtem, hogy milyen higgadt vagyok.

Odaérve nem is kellett sokat várni. Újra gyors ellenőrzés, hogy minden rendben van, és már azon kaptam magam, hogy az ajtó előtti padon ülök, és várakozok. Még voltak előttem, és közben jöttek is ki már friss lézerszemmel. Mindenki mosolygott, semmi nem látszott rajta azon kívül, hogy piros volt a szeme. Már nagyon vártam hogy én is kifelé jöjjek, és hogy mit fogok tudni utána elolvasni, milyen messze látok…

Azt a helyiséget, ahol a műtét zajlik, nem úgy kell elképzelni, mint egy kórházi osztályt, mert minden olyan barátságos, kényelmes. Aminek nagyon örültem, hogy mindent előre elmondtak mikor mi következik, mit fognak csinálni, mindig fel voltam rá készülve. Persze voltak helyzetek, ami nem volt jó érzés, de semmi olyan amit nem lehetett volna kibírni.

Az első szem azt gondolom a „legrosszabb” mert még nem tudod, hogy mi után mi jön, és hogy hogy lesz? A másik szememnél már tudtam adott folyamat után melyik lesz. 2*5 perc, és kész is. Hihetetlen érzés…és én is mosolyogva jöttem ki, mint mindenki más.

Nehéz leírni, megfogalmazni, hogy milyen érzések törtek fel bennem. Az egyik legcsodásabb az volt, amikor már a recepciónál várakoztam műtét után hogy fizethessek, és az ott lévő nagy üveggömbbe beletehettem a szemüvegemet, folyton vigyorogtam. A mondatra, amit utána mondtam a mai napig emlékszem; 16 év után végre újra vehetek fel napszemüveget. Még a recepciós hölgy is felfigyelt rá, és megakadt rajta a füle, igen 16 év után…

Úton hazafelé minden fény zavart, alig vártam hogy sötétbe lehessek. Az első este nem volt könnyű, de ezt el is mondták. Nem elviselhetetlen, inkább csak nagyon zavaró volt, főleg a fények. A ház legsötétebb zuga volt számomra a legjobb hely.

Alig vártam hogy kimehessek, és mindent megnézhessek már szabadszemmel. Az első legjobb élményem az volt, hogy milyen kavicsok vannak a kertünkbe. Folyton lefelé bámultam, és a kavicsokat böngésztem. Kellett pár nap hogy a fényeket megszokjam, de az hogy azonnal láttam tényleg mindent felülmúlt.

A legnagyobb érzés mégis az volt, mikor eljött a mi nagy napunk. Addigra már nem volt gond a fény, nem bántotta a szemem. Nem kellett azon agyalni, hogy hogyan fogom majd a fátyolt feltenni a fejemre a szemüvegtől. A sminkem is szépen látszódott, és felhőtlenül örültem minden percnek.

Most már csak mosolyogva gondolok azokra a percekre vissza amikor valamelyik szemüveges barátommal találkoztam és azon gondolkodtunk, hogy ki vegye le a szemüvegét, mert néha összeakadtunk. Már nem kell levennem. Néha még azért automatikusan odanyúlok, hogy megigazítsam a szemüvegem, aztán rájövök, hogy már nincs is szemüvegem. Azon is elgondolkodtam utólag, hogy mitől féltem? Ma már tudom, hogy sokkal hamarabb kellett volna megcsináltatnom, hamarabb visszanyerhettem volna a „szabadságom”.

Mondja el ön is a véleményét!