Mátyás esetében a Zero- Touch 7D műtét mellett döntöttek a Budai Szemészeti Központban, mert egy korábbi szaruhártyasérülés miatt ez volt számára a legjobb kezelési lehetőség. Érdemes tudni, hogy a Zero- Touch 7D látásjavító műtét egy rendkívül gyors és teljesen fájdalommentes beavatkozás, mindössze tíz percig tart. A lebenyes kezelésekhez képest itt egy kicsit hosszabb időt vesz igénybe a gyógyulás időszaka, ám rövidebb lesz, mint a hagyományos felszíni kezelések (PRK) esetében. A műtét napjához közeledve Mátyás úgy gondolta, jobban fog izgulni, ám teljesen nyugodtan tudott pihenni előző este, és a szemészetre is vidáman érkezett meg. Szerinte ez annak is köszönhető, hogy már jól ismerte mind a folyamatot, a helyszínt, és természetesen az itt dolgozó profi szakembereket is.
A műtét alatt semmi fájdalmat nem tapasztalt, az egyetlen szokatlan dolog számára az volt, hogy egy furcsa illat lengte be a műtőt, amikor a beavatkozás során eltávolították szeméből a szövetet. Kisebb kellemetlenséget érzett, mikor a műtét után kiment az érzéstelenítő hatása, de ez egy ilyen felszíni kezelésnél természetesnek tekinthető. A műtét utáni napon már ki tudta nyitni a szemét, és az otthoni teendőit is tudta intézni, viszont sokat pihent, és még jól esett hosszabb időre csukva tartani a szemeit. A beavatkozást követő harmadik napon, már sokkal jobban érezte magát. Az igazán jó látásélesség kialakulását egy hónappal a műtét utánra teszi a jobb szemén, a bal szemének kicsit több idő kellett, körülbelül négy hónap, hogy teljesen. A műtétre 2021 októberében került sor, azóta pedig tökéletesnek érzi a látását.
Időközben egyik családtagja is átesett egy lézeres látásjavító kezelésen a Budai Szemészeti Központban, és egyetértenek abban, hogy mennyire jó érzés végre mindenféle segédeszköz nélkül újra jól látni. Mátyást már rendkívül zavarta a kontaktlencse okozta szemszárazság, ezért már csak heti két nap hordta, így külön bónuszként éli meg, hogy ettől a kellemetlenségtől is búcsút vehetett. Mivel a szakorvos a Zero- Touch 7D látásjavító műtéten esett át, így saját példáján is jól betudja mutatni a leendő pácienseknek ezt a folyamatot.
Ha érdekel, ahogy egy szemész szakorvos páciensként mesél a látásjavító lézeres műtétjéről, a lenti linken meghallgathatod: