“Az évek során folyamatosa romlott a szemem. Mondanom sem kell, hogy a szemüveg mennyi mindenben hátráltatott. Alig vártam, hogy megszabaduljak tőle. Amikor elkezdtem itt dolgozni, akkor láttam azt a rengeteg mosolyt a páciensek arcán, ahogy azonnali éles látással jönnek ki a műtőből. Ekkor döntöttem el, hogy ebben nekem is részt kell vennem! Nekem a munkámban fő feladataim közé tartozik, hogy tájékoztassam pácienseinket a nálunk elérhető szemműtétekről. Ez is segített abban, hogy belevágjak, hiszen mindent tudok a szemműtétekről. A műtét napján reggel még dolgoztam és segítettem az aznapi páciensek műtétre való felkészítésében.” – mondta Baranyi Andrea.
“Femto kezelésünk az elérhető legkorszerűbb lézeres kezelés ma Magyarországon.”- mondja Dr. Nagymihály Attila – “Természetes volt, hogy kollégánknak a legjobb kezelést ajánlottuk és végeztük el.” – “A lézeres szemműtét másnapján Andit úgy kellett hazazavarnunk, hogy pihenjen egy kicsit, mert már készen állt a munkavégzésre.”